2015. augusztus 18., kedd

FODRÁSZKÉPZÉS INDUL


Mokánszky Milánnal beszélgettem, aki - mint jól tudjuk - a Head Office fodrászszalon tulajdonosa és vezető fodrásza. Az interjúban kiemeli, hogy szeptemberben induló képzésükre még mindig lehet jelentkezni, s azt is elárulta, hogy a tanfolyam létrehozását és elindítását önös érdekek is vezérelték, ugyanis nem csak új fodrászokat keresnek a nagyvilágba, hanem új csapattagokat is szalonjukba.



Mikor kezdődik a képzés és meddig lehet rá jelentkezni?
A tanfolyam szeptember elején kezdődik, és 08.17-től lehet beiratkozni a Head Office fodrászszalonban. Mivel a létszám véges, érdemes minél hamarabb jelentkezni, már csak azért is, mert az első 10 diák ajándék eszközöket kap.

A 400 ezer forintos alapképzés és a 150 ezer forintos “gyakorló fodrász képesítésre” épülő képzés mit tartalmaz? Hogyan kell elképzelni a tanfolyam a felépítését?
A teljes képzés 400.000 Ft. Ehhez mindössze 2 vizsgadíj jön még, illetve az eszközök, amiket a sikeres vizsgák után, a munka során is használni fognak majd az - akkor már - végzett fodrászok. A képzés tartalmazza az elméleti és a gyakorlati oktatást, valamint hetente 3 alkalommal, minden hónapban egy extra napot, amikor hazai és nemzetközi vendégelőadók tartanak szemináriumot. Ezeket a szemináriumokat egyébként más fodrászok is látogathatják, limitált létszámban és kedvező áron. Az elméleti képzés az első 4 hónapban, minden szombaton lesz. Ezt követően a szombati napokon is gyakorlati képzést tartunk. Ha valaki korábban már elkezdte a fodrászatot tanulni és sikeres vizsgát tett, mint “gyakorló fodrász”, akkor csak a ráépülést kell elvégeznie, ami mindössze 150.000 Ft-ba kerül.

Milyen szakmai múlttal rendelkező fodrászok oktatják majd a tanulókat, s milyen vendégelőadókkal találkozhatnak a tanfolyam alatt?
Az oktató fodrászok mind kiváló szakemberek, és ami talán még fontosabb, hogy türelmesek, segítőkészek és barátságosak. Több évtizedes hazai- és nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk, így széles látószögű oktatást tudunk biztosítani. Többen a csapatunkból dolgoztunk már külföldön, Európán belül és a tengeren túl is, így tudunk segíteni azoknak is, akik az országhatáron túl képzelik el a jövőjüket. Vendégelőadóknak olyan profikat hívtunk, akiket egytől-egyig példaképeinknek tekintünk. Olyan képzést fogunk adni, amin mi is szívesen részt vennénk. :)

Neked miért fontos ez a képzés?
Az egyetlen oka, hogy megszerveztem ezt a képzést, hogy szükségem van jó fodrászokra. Így a tanfolyam végén a legjobbaknak munkát is szeretnék ajánlani.

Te mikor döntötted el, hogy fodrász szeretnél lenni és miért?
Amikor én elkezdtem a fodrász iskolát, csak a diákigazolvány miatt tettem. Sose felejtem el, mikor egy szemináriumon ültem és az oktató fodrászok a színpadon, reflektorfényben, elegánsan felöltözve, vágták/festették a modellek haját… Akkor döntöttem úgy, hogy fodrász akarok lenni. Három év múlva már én álltam a színpadon, Bécsben.


És miért döntöttél úgy, hogy többet szeretnél adni az embereknek, mint egy “szimpla” hajvágás?
Anyukám mindig azt mondta: “Mindegy mit csinálsz kisfiam, csak azt jól csináld!” Szófogadó gyerek vagyok :)

A hirdetésben kiemeled a marketing, a management és a kommunikáció fogalmát. Miért gondolod, hogy ezek fontosak a fodrászszakmában?
Rengeteg jó szakember van. Mégis vannak páran, akiket többen ismernek. Ennek egyetlen oka van: amellett, hogy jó szakemberek, jó a marketingjük és a managementjük és jól kommunikálnak. Ezért ezek kiemelten fontos tárgyak.

A hirdetésben felteszed a kérdést, hogy papírt szeretne a leendő tanuló vagy fodrász szeretne lenni. Miért teszel különbséget a kettő között?
A mi szakmánkban óriási a lemorzsolódás. Az iskolában végzett “fodrászok” 90%-a két éven belül mással foglalkozik. Nem véltetlen, hogy az állam már nem támogatja a megyénkben a fodrászképzést, mert az országban, ebben a régióban az egyik legnagyobb a munkanélküli fodrászok száma. Ők azok, akiknek csak a papír kellett. Említettem, hogy azért indítom a képzést, mert szükségem van jó fodrászokra, így elsősorban azokat várjuk, akik valóban fodrászok szeretnének lenni.

Szerinted milyen egy jó fodrász?
Szerintem egy fodrász olyan, mint bármelyik kollégám. Mindenki profi valamiben. Lelkesek, lendületesek, vidámak, intelligensek. Egyszerűen jó velük lenni.

Mit tanácsolnál a leendő tanoncoknak?
Iratkozzanak be minél hamarabb és álljanak profin hozzá. Jegyzeteljenek sokat, és még többet gyakoroljanak.


2014. január 10., péntek


[3D]MENsion, különleges termékcsalád, különleges férfiaknak


Napjainkban nem szokatlan, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak is különleges figyelmet szentelnek frizurájuknak. Ezért egyre több cég alkot egy külön termékcsaládot a férfiak igényeinek. A [3D]MENsiont a Schwarzkopf dobta piacra 1,5 évvel ezelőtt, s azóta sikere töretlen. 
A cég szerint: "A férfiak egyediek, bátrak, valódiak, műveltek, erősek, nem ismerik a félelmet, spirituálisak, merészek, művésziek. Ezért van szükségük egy saját hajápoló márkára. Egy olyan márkára, ami köréjük épül. Egy olyanra, ami megfelel magas elvárásaiknak. Ami igazodik egyedi stílusukhoz és személyiségükhöz."

A marketing túlzások mögött azonban van némi igazság! Ugyanis valóban jó ötlet egy új márkát felépíteni, ami csak a férfiakról szól, s nem a hiúságuk simogatásaként, hanem azért, mert frizurájuk "elkészítése" teljesen más ápolókat, formázókat igényel, mint a nőké.


3 kulcsterületre koncentrál:

1) HAJ
2) FEJBŐR
3) HAJHAGYMÁK

Széles sampon-kínálattal rendelkeznek, vagyis a "sampon normál hajra" -tól a "mélytisztító sampon"-on át a "hajnövekedést serkentő sampon" -ig minden megtalálható. Emellett van még hajápoló folyadék, hajerősítő tonik, hajnövekedést serkentő tonik, vagy korpásodás elleni tonik is.

A hajformázói is 3 kulcsterületre koncentrálnak:

1) TARTÁS
2) TEXTÚRA
3) MATTÍTÁS

Formázók sokasága áll rendelkezésükre, ha a [3D]MENsion palettájára tekintenek. Mattító krémet, tartós formázót, dúsító hajlakkot és textúrázó krémet használva érhetik el a férfiak, hogy sűrű, szexin bozontos, mégis nem ragadós, olyan "beletúrni-való" legyen a frizurájuk. 

A harmadik terület az őszhaj elfedésére koncentrál: 

1) TERMÉSZETES HATÁS
2) TAKARÁS
3) ÁPOLÁS

Ez különösen a férfiak ősz halántékára és erősen őszesedő hajára lett kifejlesztve, ugyanis, amellett, hogy egyszerűen használható még a hatóideje is ultra gyors. 




- 5 perc hatóidő
- könnyen használható (felvivőflakonos kiszerelés, fésülős fejjel)
- hosszan tartó takarás





Ha külön olvasnátok a Schwarzkopf [3D]MENsion termékeiről és azok tulajdonságairól és felhasználási javaslatukról, nézzetek be a HeadOffice webshopjába [IDE] vagy kérdezzétek a szalon fodrászait, akik készséggel segítenek Nektek terméket választani.






2013. december 5., csütörtök

Téli hajápolás I.

Balzsam vs. Kondicionáló

Köszöntvén a telet testünk minden porcikája igényli a védelmet a hideg ellen. A torkunk, a nyakunk, amit sállal védünk, a kezünk, amit sűrűbb állagú krémmel és kesztyűvel kímélünk, vagy lábunk, amit krémmel és harisnyával óvunk... De a hajunknak, sőt a fejbőrünknek is szüksége van védelemre most, hogy itt a zimankó!






Milánnal nem régiben beszélgettem kicsit a balzsamról és a kondicionálóról. Ő egyértelműen a kondicionálót ajánlja a mélyebb ápolás érdekében, de akkor ugyan miért van minden samponhoz külön balzsam?





A balzsamok esetében az első és legfontosabb, hogy a hajtípusunknak megfelelőt válasszunk. Amennyiben nem ilyet választunk hamarabb zsírosodhat, elnehezedhet, esetleg korpásodhat a hajunk/fejbőrünk. Elsősorban nem ettől várhatjuk a csodát, amitől csodálatos és egészséges lesz a hajunk, amitől a négy felé szétnyílt hajvégek újra egymásba fonódnak és egészségessé, eggyé válnak. A hajbalzsam inkább egy plusz kedvesség, amitől a hajunk fényesebb és könnyebben kifésülhető lesz, valamint nehezebben sérülő.

Ha balzsamozunk az első, hogy samponnal előtte jól tisztítsuk meg a fejbőrt és a hajat. (Én kamasz koromban egyszer véletlenül balzsammal mostam hajat. Hát, mondanom se kell, utána úgy néztem ki, mintha boci nyalta volna le a hajam.) Miután az alapos "fejmosás" megtörtént, jöhet a mogyorónyi/diónyi balzsam. Körülbelül a fejbőrtől 5 centiig bőven elég ha bekenjük a hajat, belemasszírozzuk. A fejbőrhöz nem kell kenni, mivel csak zsírosodást okoz. Ha 2-3 percig jól eloszlattuk, langyos vízzel leöblítjük. 



Sokan olykor pakolásnak használják a balzsamot, ami nem rossz ötlet, de erre a célra van kifejlesztve a kondicionáló, ami sokkal mélyebben ápol, mint a balzsam, s sokkal több vitamin és tápanyag van benne, így hatékonyabb. 




A kondicionáló tehát jobb minőségű, hetente egyszer, vagy kéthetente egyszer bőven elég a hajunkra kenni egy alapos hajmosás után, s körülbelül 20 percig, törölközőbe csavarva, teát szürcsölve várhatjuk a jótékony hatását.  

Most, hogy itt a tél érdemes hetente egyszer kondicionálóval kényeztetni a hajunkat, ugyanis a túl hideg nagyon rossz hatással van a hajra. De amivel a lehető legtöbbet segítünk a hajszálainknak ebben a cudar időben az, ha rendesen megszárítjuk. Nem csak úgy, mint nyáron, hogy itt ott még nedves, hanem úgy igazán rendesen, meleg fürdőszobában. Ilyenkor nagyon fontos, hogy ne fázzon meg  fejünk, mert amellett, hogy kellemetlen fej, illetve nyaki nyomással és rossz közérzettel jár, a hajszálak is roncsolódnak. 

"Azonfelül, hogy könnyen megfázhat a fejünk és ez korpásodáshoz, hajhulláshoz vezet, még nagyon könnyen sérül is a nedves haj. Ha még a sapka alól is, de kifittyen a vizes/nyirkos haj, károsodik. Ugyanis a víz nulla fok alatt tágul és szétfeszít mindent, amiben van, tehát a hajszálakban is tágul, így roncsol." - meséli Milán.

Annyit még fontosnak tartunk megemlíteni, hogy sampont mindig a fejbőrre, kondicionálót pedig a hajra kell választani. Más szóval, nem fontos, hogy azonos márkájú balzsamot/kondit válasszatok a samponotokhoz, akármilyen jól is néz ki a kád szélén a termékcsalád. :)


Hordjatok sapit!
Head Office






2013. szeptember 25., szerda

A nagy dilemma

... a hajvégápolókkal kapcsolatban

Azt gondolom, hogy a hajvégápolók mindig is vitatott termékek voltak, ami az otthoni hajápolási termékeket illetik. Ugyanis két táborra oszthatóak a vélemények:
1) "A hajvégápoló szuper, könnyen fésülhető és ragyogó lesz tőle a hajam."

2) "Nekem nincs szükségem hajvégápolóra, ugyanis tudtommal a hajvégek elhalt részek, vagyis nem szívnak be semmilyen ápoló terméket."


Nos, részben mindkét tábornak igaza van, de tisztázva ezt a dilemmát azt kell, hogy mondjam: a hajvégápolók esetében a tények nem feketék és fehérek.

Valóban igaz az, hogy elhalt részekről beszélünk a hajvégeget megemlítve. Hiszen többször hangsúlyoztuk már mi is, hogy ha a hajadat igazán jól szeretnéd ápolni, akkor a belső egyensúlyra kell koncentrálnod. Megfelelő zöldségek, gyümölcsök, vitaminok hada és a hajhagymáid pezsegni fognak!
Azonban a külső ápolás is fontos!

Így a hajvégápolók szerepe a külső védelemre összpontosul. Vagyis:

- megelőzés
- védelem
- ragyogás

A hajvégápoló tehát nem azért van, hogy beszívva a hajvégünk rájöjjön, hogy kiszáradt és szétnyílt, majd a szérum hatására, mint a mimóza virág összehúzó mozdulatot tesz és összecsukódik. Nem. A hajvégápoló segít abban, hogy ne károsítsa tovább semmilyen külső hatás a hajvégeket. Ne ártson neki tovább a hajfestés, a hajszárítás, a hajvasalás, a hajgöndörítés és a fésülés, vagy az időjárás.

A hajvégápoló olaj megtapad a hajszálakon és egy védőbevonatot képez. Ha pedig még intenzívebb ápolást szeretnél adni a hajadnak, akkor olyat válassz, amiben némi keratin is van, mert az képes beépülni a hajszálakon keresztül! (Ezért érdemes kipróbálni a keratinos hajkezelést, mert az a töredezett hajon is kiválóan segít, valamint sokkal fényesebb lesz tőle a haj.)









Természetesen Milán véleményét is kikértem a hajvégápolókkal kapcsolatban, aki egy rövid interjú keretein belül megosztja Veletek személyes tapasztalatát:










- Mire nyújtja a legjobb megoldást a hajvégápoló?

- A jó hajvégápoló erénye, hogy megvédi a hajat a külső környezeti hatásokkal szemben. Valamint a már töredezett hajvégeket megvédi a további károsodástól. Emellett puha és fényes lesz tőle a haj.

- Valóban van regeneráló hatása?

- A jó minőségű és jó összetételű hajvégápolók valóban ápolnak, hidratálnak és kondicionálnak. 

- Mire kell figyelni a hajvégápoló kiválasztásánál?

- Fontos kiemelni, hogy nem kell feltétlenül olyan márkát választanod, amilyen a samponod, a balzsamod, a kondicionálód, sőt! A hajvégápoló igazából teljesen független a többitől. A választásnál a valódi védelemre kell összpontosítani! Például, hogy ne nehezítse el a hajat, ha erős-vastagszálú, esetleg durva tapintású hajad van, olyat válassz, ami egyben a formázásban is segít.

- Milyen hajtípusnak ajánlanád kifejezetten?

- Minden hajtípusra ajánlom, más nem a védelem, a megelőzés miatt.

- Te miért és melyiket szereted a legjobban? Hogyan használod?

- Az én kedvencem a BC Bonacure Miracle, melynek két típusa: vékony/normál és vastag/normál hajra.
Egyszerűen tökéletes! Miután felviszem a hajra, a kezemen nem is lehet érezni. Kétféle olajból tevődik össze: egy ápoló és egy "vivő" olajból. Miközben a hajat megszárítom a vivő olaj elpárolog és csak az ápoló olaj marad a hajon, így biztosítva a természetes és könnyű hatást. (Termék: ITT)


Reméljük ma is sikerült Nektek valami újat mondanunk! Ha bármilyen kérdésetek van, nyugodtan forduljatok hozzánk bizalommal itt az interneten (head.office.debrecen@gmail.com), vagy személyesen az üzletünkben!


2013. augusztus 27., kedd

5 általános kérdés, 5 fodrászos válasz


Folytatjuk a gyakori kérdésekre adott válaszok leírását, melyekre igazi fodrászos válaszokat kaphattok ismét! Az előző 10 kérdést és választ itt tekinthetitek meg.

1) A házi pakolásoknak valóban lehet hinni?

Egyértelműen igen! Vannak igen hatásos házilag kutyult krémek, amelyek segíthetnek a száraz, töredezett, fénytelen hajon. Ilyeneket már mi is ajánlottunk Nektek, amiket maga Milán (és barátnője) kipróbált, tehát ezekért biztos garanciát vállalunk, ugyanakkor a természetes dolgok általában véve jók, csak ki kell tapasztalni a nekünk megfelelő alapanyagok arányait.

2) Mennyire károsítja a hajszárító a hajat? Jobb ha csak hagyom megszáradni?

Nem sokan használnak jó minőségű hajszárítókat, ami igen csak sajnálatos. Ugyanis egy jó hajszárító hosszútávú befektetés és nem utolsó sorban nem sérti a hajat! A jó minőségű hajszárítók belsejében kerámia vagy profi teflon bevonat van, ami azért jó mert nem töltik fel a levegőt elektromossággal, hiszen azok a hajszárítók, amik ezt teszik károsítják a hajszerkezetet. 


A hajszárítás mellőzése, azaz ha csak hagyjuk, hogy megszáradjon a hajunk nem igazán szerencsés. Abból a szempontból persze jobb, hogy egy rossz hajszárítóval nem roncsoljuk, ugyanakkor a vizes haj nagyon törékeny. Próbáljuk leredukálni a száradási időt. A folyamatot segítsük például hajápolókkal, olajjal, sprayvel. (És ha lehet ne gumizzuk össze!)

3) Ha nem szárítom meg a hajam, megfázhat a fejem? Milyen jelei vannak?

Természetesen a fejünk is meg tud fázni. Ha nem vigyázunk rá és nedves hajjal kimegyünk és megfújja a szél, komoly következményei lehetnek. Nehéz a tüneteket konkretizálni, de a kellemetlen fejérzet, a nyomás, a nyaki fájdalom, a merevség, a szédülés és a tompa érzet a leggyakoribbak. Ilyenkor pihenés, alvás és teázás ajánlott, valamint figyelni, hogy a közeljövőben ne alakulhasson ki megint ez, ugyanis komolyabb tünetekkel járhat a következő megfázás. A kísérő jelek lehetnek hajhullás, korpásodás stb. 

4) Káros a mindennapos hajmosás?

Bár sokan állítják, hogy nem, de el kell, hogy mondjuk: káros! Nem ajánlott a mindennapos hajmosás, bár vannak rá külön samponok, melyek a "mindennapos, igénybevett, gyorsan zsírosodó hajra" vannak, de ha tehetjük szoktassuk a hajunkat a minimum két naponta, ideális esetben 4-5-6 naponta mosásra. A fejbőr természetes védőrétege folytonos kopás alatt van, ha mindennap samponnal (vegyszerrel) mossuk, hiszen nem tud saját magától regenerálódni, vagy egyáltalán felépülni. 

5) Mit jelent az erős haj?

Mitől erős a hajunk? Nos, megint csak a belső egyensúly fontosságára kell, hogy felhívjam a figyelmet. Az erős haj egyenlő az egészséges hajjal, az egészséges haj pedig egyenlő az egészséges szervezettel. Az erős haj csak belülről érhető el, nincs rá sampon, se balzsam, se pakolás! Csak a mozgás, a helyes táplálkozás, a sok víz és a kiegyensúlyozottság. Egy vékony szálú haj is lehet erős, ha mi magunk is erősek vagyunk belül. 


5+1) Mitől száraz a hajam?

Mindenkinek száraz, szárad a haja. Ez alapból egy olyan folyamat, ami mindenkit érint, csupáncsak attól függ, hogy kit milyen mértékben. Ugyanis a sebességet befolyásolja az, hogy hány naponta mossuk, milyen gyakran és mivel szárítjuk, vasaljuk-e, göndörítjük-e, mivel formázzuk, festjük-e, milyen gyakran érintkezik a nappal, mennyi folyadékot fogyasztunk és társai... Fontos, hogy a hajszárazságot sem kívülről, a már száraz hajon keresztül próbáljuk orvosolni (egy samponnal) , hanem belülről!



2013. augusztus 13., kedd

Gyermeki fürtök

A gyerekek hajával kapcsolatban eddig még nem írtunk, viszont a Head Office szalonjában is vannak olyan vendégek, akik még be sem töltötték a 10. életévüket.







A gyerekeket érdemes már korán a hajápolás fontosságára nevelni, hiszen egy ápolt megjelenéshez az egészséges haj is hozzátartozik!








Nem is sejtenénk, hogy mennyire befolyásolja a genetika, valamint a fogantatás pillanatától érzékelt hatások, érzelmek, vagy akár a stressz a gyermekek egészségét, s ebbe beleértve a hajat is! Hiszen ma is sok gyermek jön a világra például allergiával, vagy olyan genetikai információval, amely generációk alatt mindenkiben megtalálható volt. De az is lehet, hogy a csöppség szervezetében először figyelhető meg az elváltozás. (Például gyulladásos hajhullás.)

Egy hajgyógyász ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy a gyermekeket érintő gyakoribb haj-panasz a hajhullás, a lassú hajnövekedés és a hajszálak elvékonyodása lehet. De akárcsak a felnőtteknél előforduló haj-problémák esetében, az egész szervezetet érintő ártalomra kell gondolnunk először. Így előfordulhat, hogy a problémát okozhatja láz, ismétlődő fertőzések, hormonhatások, stressz, sokkhatás, egyes gyógyszerek, vegyszerek, toxikus anyagok, nyomelem-hiány, anyagcsere betegségek stb. (Ritkán előfordul korpa is kisgyermekkorban, de ez valamilyen gombás betegséghez köthető általában.)





Bár lehet, hogy először elvetjük azt, hogy lelki gondok, esetleg stressz miatt hullik, vagy vékonyodik el gyermekünk haja, érdemes erre is figyelni, hiszen a belső egyensúly felbomlása veszélyes lehet! Tehát érdemes konzultálni minden komolyabb esetben először a háziorvossal.









Most pedig lássuk azt, ami a fodrászatot érinti elsősorban, vagyis azt, hogy milyen megfigyelései vannak egy fodrásznak - Milánnak- a gyermekfrizurákat illetően.


Milán elsősorban két gyakori opciót figyelt meg:
1) A kisgyermeknek fontos a trend, az anyukának inkább a praktikum.
2) Az anyukának fontos a trend, a kisgyermeket annyira nem foglalkoztatja a dolog.

Ez valóban fontos kérdés, hiszen figyelembe kell venni, hogy a gyermek feladata az ugrabugrálás, a rosszalkodás, amibe egy peckes, megcsinált haj nem fér bele. Viszont ma már nem kell a szokásos bili-frizurát sem vágni kislányunknak, és minél rövidebbre vágni kisfiúnk haját, hiszen jól meg van a trend a praktikussággal! Például kislányok hajának elkészítésében (amennyiben engedi) már rengeteg csitt-csatt, hajpánt, hajgumi segítséget nyújt, ugyanakkor vigyázzunk, hogy ha még tényleg kicsi a gyermek, ne tudja kivenni a hajából és a szájába venni. 


Milán kiemeli, hogy a gyermekek is használhatnak hajformázókat, mindenesetre érdemes este kiöblíteni! De így van ez a sampon esetében is. Vagyis a gyermekek is használhatnak (nem a kisbabák) olyan sampont, mint a felnőttek, ha nincs különösebb igényük. (Bár, általában kérik, hogy olyat használhassanak, ami nem fogja csípni a szemüket.) 

Kiemelném, hogy tévhit az, hogy ha kisgyermekkorban sűrűn vágják a gyerekek haját megerősödik, hiszen a haj nem élő szervezet, ugyanakkor megfigyelhető, hogy ha legépelik a haját, akkor valóban erősödhet valamennyit a hajszerkezete. 

Milán mindenesetre fontosnak tartja, hogy a gyermek haja elsősorban kényelmes legyen, nem csak az anyukának, de a gyereknek is, vagyis, hogy ne zavarja őt mindennapi teendőiben és legfőképp, ne lógjon a szemébe! Amit még a megelőzés szempontjából érdemesnek tartunk megemlíteni az az, hogy hideg időben védjük gyermekünk fejét sapkával, kapucnival, hiszen a megfázott fej a hajhagymákra is rossz hatással van! Ugyanakkor ez, a felnőttekre is vonatkozik!











2013. augusztus 4., vasárnap

10 általános kérdés, 10 fodrászos válasz



A nyári kavalkád második felét kezdtük el, a blog is pihent kicsit, de a munka persze nem állt le a szalonban. Új témákkal, új lendülettel, új ötletekkel telten megkezdjük újra a hajak világába való elmerülést.

Nem rég kutattam kicsit az interneten és rengeteg hajjal kapcsolatos kérdést találtam, amit olvasók tettek fel, viszont csak olvasók válaszoltak rá. Így úgy döntöttem, hogy kigyűjtök pár általános kérdést és egy fodrászt, - azaz Milánt - fogok megkérdezni, hogy mi is a dörgés velük kapcsolatban. Egy-egy más színre kiemelt szóra rákattintva megláthatod, melyik terméket ajánljuk az adott kérdésre/problémára.  Íme az első 10 kérdés és válasz!


Mitől marad tartós a hajkiegyenesítés, főleg ha göndör hajam van?

Nehéz kérdés. Igazán tartós csak ideig-óráig maradhat a haj, de ha jó eredményt szeretnénk elérni otthon, fontos, hogy a haj frissen mosott legyen, valamint használjunk hővédőt, ami óvja a hajat a károsodástól és még minimális szinten a pára ellen is jó. És persze fontos, hogy a haj legyen egészséges, hiszen nehéz egy fáradt, töredezett hajat szépre kiegyenesíteni. (Egyébként a keratinos hajkezelés is tartós hajegyenesítést ígér, érdemes azt is kipróbálni. Erről ITT olvashattok bővebben.)

Általában kiknek áll jól a frufru?

A sokféle frufru fazon lehetővé teszi, hogy sokak kedvelt viselete lehessen. Fontos a funkcionalitás, hiszen sok esetben több törődést igényel, például reggelente mindig foglalkozni kell vele. Akiknek annyira nem ajánlott azok, akiknek kevés és/vagy vékonyszálú hajuk van, vagy elől nagy forgójuk. Fontos, hogy kell hozzá hajtömeg! Régebben a magas homlokú lányoknak ajánlották a fodrászok, de ma már úgy veszem észre, hogy a lányokat nem zavarja a magas homlok, hiszen nyitottságot, barátságot és intelligenciát sugároz. 

Vékonyszálú és ritkás a hajam, a hajszeszek segíthetnek dúsabbá tenni?

Segíthet, de a hajszeszes kezelés csak tüneti kezelés, az alapvető problémát nem oldja meg, viszont javíthat rajta. A belső egészség bizonyítottan és tapasztaltan a haj és a fejbőr szempontjából kiemelkedően fontos! A haj, amolyan belső tükör. Érdemes belülről javítani, hiszen a hajszesz csak a felső rétegeken nyújt némi segítséget.


Mitől lehet igazán fényes a hajam? Csak sampon függő?

Sampon függő is, persze, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy a belső egyensúly, a belső egészség rendben legyen. Ez a hosszú távú megoldása annak, hogy a hajunk fényes és erős legyen. A rossz táplálkozás, a vitaminhiány, a stressz és a kellő folyadék bevitelének elhanyagolása meglátszik a hajunkon. Egyébként vannak jó termékek, segíthet egy sampon vagy egy spray, hogy fényt, csillogást adjunk a hajnak. Viszont nem kell túlzásba esni! A megfelelő minőség garantálja azt, hogy ne kelljen sok terméket felhalmozni a fürdőszobádban, pénzkidobás sok gyengébb minőségű hajterméket használni, mint egy-két professzionálisat.  

A ricinusolaj tényleg jó hajnövesztő?

Nos, ezt nem tudom, de kipróbálom majd. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha tényleg jó lenne, akkor használnák a cégek. Argán olajat, aloe verát használnak, de akkor miért nem használják a ricinusolajat, ha valóban jó?!

A kókuszolaj, vagy az olívaolaj tényleg jót tesz a hajnak? Hidratálja?

Nem hiszem. Maximum könnyebb kifésülni, vagy ad valami minimális védelmet, de nem gondolom, hogy hidratáló funkciója van. Hidratáló funkciója, akárcsak a bőr esetében, a víznek van. A megfelelő víz elfogyasztása, akárcsak a bőrnél fontos, hiszen belülről hidratálja a szervezetet, így a fejbőrt, s így a hajgyökereket is. A haj nem élő, tehát ha egyszer tönkre megy, hiába próbálkozunk, vissza kell vágni és belülről erősíteni. Fontos a megelőzés, utólagosan a keratinos hajkezelés segíthet.

A szőkítés vagy a feketére festés tényleg tönkre teszi a hajat?

Igen! A szőkítés folyamata során a haj természetes pigmentjei összetörnek és kiesnek a hajból, így ezáltal egy üres szerkezetű haj marad, ami könnyebben sérülhet. Ezért is fontos, hogy a szőkítés után festés vagy valamilyen utókezelés történjen. Ápolni kiemelkedően fontos utána, így abszolút fontos az is, hogy jó szakemberre bízzuk a szőkítést. (A szőkítés nem egyenlő a szőkére festéssel, a szőkítés köznyelven a leszívás.) A feketére festés is hasonlóan káros. A fekete festékben van a legtöbb méreganyag, kőolajszármazék. Amellett, hogy ma már nem egy divatos, trendi, üde szín, a haj szerkezetének sem tesz jót, főleg hosszútávon. Porózus, matt, fénytelen lesz, könnyebben kiszárad és hajhulláshoz is vezethet. 


Ha fürdősós vízben fürdök és a hajamat is leöblítem/belemártom, károsíthatja a fürdősó?

Mivel ásványi anyagok vannak benne, nem hiszem, hogy rossz lehet, de nem feltétlenül jó, főleg ha lerakódik. Összességében nem ajánlom.


A hideg víznek van jótékony hatása a hajra? Valahol azt hallani, hogy fényesebb lesz tőle, de olvastam már azt is, hogy akkor kevésbé törik!?

Abszolút! A hideg víz nemcsak a fejbőrre, de  a hajra is nagyon jó hatással van. Tartósabbak a színek, nem szárad ki a haj és lassabban töredezik, sőt, fényesebb is lesz. Mindenkinek ajánlom a hideg vagy a hűvös vízzel való mosást! Egyébként ugyanez igaz a bőrre is. Lassabban kopik a bőrszín, nem szárad kis olyan könnyen és serkenti a vérkeringést, tehát feszesebbé is teszi. 

Túlzásba lehet vinni a hajápolást? Például, ha túl sokszor teszek fel hajpakolást?

Igen, túlzásba lehet itt is esni. De itt is megemlíteném, hogy inkább a megelőzésre fordítsunk időt, pénzt és energiát! Fontos a megfelelő minőség, mondhatni legyen az a pár darab készítmény személyre szabott, nem lehet mindig ugyanazt venni, amit a barátnőd használ. Ápolni időszakosan kell, nem folyton. Elnehezedhet a haj, zsírosodásra hajlamos lehet, sőt! Ha folyton mosod, könnyebben kiszárad a fejbőröd és hámlani kezd, aztán kezdheted kezelni... 



Hamarosan jön a következő 5, tartsatok velünk!