2013. január 9., szerda


Tüzes -rövid- rezes


A szokásos átváltozós rovatunkat olvassátok most, ahol mindig bemutatunk Nektek valakit, aki mert változtatni az évek óta meglévő hajviseletén. Továbbra is arra biztatunk titeket, hogy évente alakuljatok kicsit át, vagyis legalább a frizurátok. Ezzel új erőre, magabiztosságra tehettek szert. Sőt, akár még egy kapcsolatot is fel lehet ezzel a változtatással frissíteni, vagy szingliként akár új rajongó táborra is szert tehettek!
 
Mostani leányzónk Fruzsi, aki ritka, réz-szőke hajszíne miatt sokáig nem talált magának bátor fodrászt. Végül, egy ismerős ajánlásával eljutott a Head Office-ba, ahova azóta visszatérő vendég!


 -Miért vágattad le a hajad?

-Az én történetem inkább személyhez kötött, mintsem hosszas gondolkodáshoz.  Rengeteg fodrásznál jártam, de egyetlen fodrász sem mert „bátorsággal” neki vágni a derékig érő hajamnak. Az első tettre képes és a jelenlegi fodrászomhoz, Milánhoz egy ismerősömön keresztül jutottam el. Milán, ha jól emlékszem, a második alkalommal azzal állt elő, hogy vágjuk le, de úgy igazán. Eleinte tartottam tőle, de ma már egyáltalán nem bánom.


 



















-Te gondoltad ki a fazont, vagy a fodrászra bíztad magad?
 
-Közösen gondoltuk ki, de Milán teljesen szabad kezet kapott. Miután a derékig érő hajamból teljesen rövid, fülig érő lett, nagyon elégedett voltam, s onnantól kezdve maximális bizalmat szavaztam neki.  Így megy ez azóta is, bemegyek hozzá, és szinte mérnöki precizitással elkezdi vágni a hajam. A végeredmény mindig szuper izgalmas.

-Mit szóltak az otthoniak, a barátok?

-Szokatlan volt számukra először, de kis idő után megszokták. Olykor-olykor emlegetik még a hosszú fürtjeimet, de ezt is nagyon szeretik. Az idősebb generáció még mindig nem emésztette meg, de talán majd egyszer. A barátaimnak is nagyon tetszett, mindig kíváncsian várják a következő fazont.
Viszont a ritkán/régen látott ismerősök néha nehezen ismernek fel.

-Volt, hogy megbántad? -például egy reggel belenézve a tükörbe

-Nem, abszolút nem. Néha, ha meglátok egy hosszú, vörös hajú lányt sóhajtok egyet, de akkor is csak a szép "emlékképek" miatt.

-Könnyebb most kezelni?

-Sokkal könnyebb, már nem állok órákat a tükör előtt és gondolkozom, mit kezdjek vele. Nem utolsó sorban ezerszer közelebb áll hozzám a rövid haj, mintsem a hosszú. Az egyéniségemet ez tükrözi igazán. Most belenézek a tükörbe és tényleg magamat látom.









-Mivel formázod?

-Mosás után hajszárítózás, amitől bohém és buja lesz, de e mellé még  szinte nap, mint nap hajvasalóval átsütöm, ami nem tesz túl jót a hajamnak, tudom.

-Többet ápolod most, mint előtte?

-El ne áruld Milánnak, de nem. A szokásos hajmosás utáni balzsamot használom évek óta. Törik a vége ugye egy kicsit, de mivel rendszeresen járok fodrászhoz egészségesnek mondható a hajam. 

-Mit szóltak hozzá a fiúk?

-Zömében pozitív visszajelzéseket kaptam, de volt, aki még mindig hiányolja a hajzuhatagot.









-Mivel szoktad feldobni, például egy bulihoz?

-A tuti tippem a Dust it! hajformázó, úgy áll és azt csinálja tőle a hajam, amit én akarok. Szuper jó!















Fruzsin és az eddigi lányokon felbuzdulva remélem kedvet kaptatok a változtatáshoz -még ha az minimális is. A fodrászok értik a dolgukat, főleg a mesterfodrászok! Ne féljetek rájuk bízni magatokat, hiszen mivel ők tanulták ezt, ők látják csak igazán jól a formát, ami az arcotokhoz illik, ami Titeket tükröz!







 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése